Üdvözöljük az Országos Teleradiológiai Rendszerben!

A radiológia a képalkotó diagnosztikai vizsgálatok összessége.

Tevékenységi körébe tartoznak a hagyományos radiológiai vizsgálatok, ezen belül valamennyi natív felvétel és átvilágítás, a nyelőcső-gyomor-bélrendszer, az urogenitális rendszer natív és kontrasztos vizsgálatai (i.v. urográfia, cisztográfia, HSG), fisztulográfiák végzése. Az emlők komplex diagnosztikája - röntgen és ultrahang vizsgálata, specimen mammográfia, galaktográfia, műtét előtti dróthurkos jelölés. Érfeltöltéses vizsgálatok, PTA-k és vaszkuláris sztent (iliacalis, femoralis) behelyezések, trombolízisek, szklerotizáció. Az artéria carotis interna (ACI) szűkületek kezelése sztent behelyezéssel (CAS). Egész test natív és kontrasztos CT-vizsgálatok végzése. Egész test natív és kontrasztos MR-vizsgálatok végzése. Ultrahang vizsgálatok végzése az emberi test valamennyi régiójában - 2D real time és duplex ill. színkódolt, UH-vezérelt biopsziák (vékonytű és core biopsziák), punkciók, drenázsok.

Minden radiológiai eljárásnál - kivéve az ultrahang diagnosztikát és az MR-diagnosztikát - röntgensugarat alkalmazunk.

Az Országos Teleradiológiai Rendszer a dinamikusan fejlődő radiológiai vizsgálati kör és az infokommunikáció legmodernebb lehetőségeit használja ki, a minél hatékonyabb, jobb minőségű és pontosabb radiológiai diagnosztika megvalósítása érdekében.

A hagyományos radiológiai vizsgálatok alatt régen - szinte teljes mértékben - a röntgenfelvételek készítését és az ún. átvilágítást értettük. Ma ezeket hagyományos röntgenvizsgálatoknak hívjuk, hiszen számos, egyéb, azóta kifejlesztett képalkotó diagnosztikai eljárást is alkalmazunk.

Röntgen 1895-ben felfedezte az X sugarakat, mely felfedezést az első fizikai Nobel-díjjal jutalmaztak. Ezzel az első olyan eszközt adta az orvosok kezébe, amely lehetővé teszi, hogy tényleg belelássanak a pácienseikbe. A röntgenfelvétel biztonságos és hatékony eszköz minden beteg számára kortól függetlenül. Mindennek alapja az, hogy a röntgensugár az emberi testen (ill. bármilyen élő vagy élettelen anyagon) áthaladva részben elnyelődik. A testen átjutott "megmaradó" sugár arra alkalmas filmen vagy érzékelő eszközön kémiai, egyéb reakciók révén egy árnyékképet hoz létre (vagy elektromos jeleket kelt). Ennek kontrasztja, azaz, hogy milyen részletek különülnek el, elsődlegesen magától a vizsgált testtől függ, annak vastagságától, anyagának minőségétől (sűrűség, kémiai szerkezet). Befolyásolja továbbá az alkalmazott sugár keménysége (energiája), amit a vizsgálóberendezésen a felvételt készítő röntgenasszisztens állíthat be.

Minden nehézséget és a modern berendezések meglétét tekintve is a hagyományos röntgenvizsgálatoknak fontos szerepe van a jelenlegi diagnosztikában és a belátható jövőben is. Alkalmazási körük azonban beszűkült, hiszen sok betegségre a röntgenfelvételen látott következményes elváltozásokból (például térfoglaló hatás) vagy a látható meszesedésből következtethettünk, vagyis indirekt jelekből. Ezek döntő többsége ma már direkt módon kimutatható, pontos kiterjedésük is megadható. Például az agyi daganatok gyanúja esetén CT vagy MRI készül, a hagyományos röntgenvizsgálat feleslegessé vált.

Megmaradt azonban sok kórkép, melyek vizsgálatára elsősorban vagy első lépésben klasszikus röntgenfelvétel szükséges. Például végtagi csontsérülések esetén legtöbbször elegendő a két irányból készült felvétel. A gerinc bizonyos betegségeiben is gyors és informatív. A mellkasi (főként tüdő) betegségeknek is alapvető első képalkotó vizsgálata. Ezen túl orvosa még számos okból kérhet röntgenfelvételt, hiszen olyan panaszok, problémák felderítésére alkalmas, mint:

  • meghatározni, hogy az adott csont elmozdult a helyéről, apró darab tört le belőle vagy eltörött, ízületi sérülések és csont fertőzések felderítésére, csontritkulás felderítésére

  • tartós mellkasi fájdalom és köhögés okának felderítésére, bordatörés vagy tüdőbetegségek felismerésére

  • gyermekek esetében esetlegesen lenyelt tárgyak helyének azonosítására

  • továbbá a röntgen fontos szerepet játszik a daganatos betegségek diagnosztizálásában is. Röntgen segítségével megállapítható, hogy tüdőrákról van e szó, avagy a test valamely más pontjáról eredő daganatról mely átterjedt a tüdőre. Egyéb daganatos betegségek felderítésében is használatos úgymint, vastagbél daganat, gyomor, vese és mellrák.

A legtöbb röntgenvizsgálat nem igényel semmilyen különösebb előkészületet. Elképzelhető, hogy megkérik arra, hogy vegyen fel egy köpenyt a vizsgálat előtt. Ékszert, szemüveget nem viselhet a vizsgálat során, illetve semmilyen fém tárgyat sem tarthat magánál, mivel ezek megjelenhetnek a felvételen, ezáltal kitakarhatják a vizsgálni kívánt testrészt, csökkenthetik a lelet információértékét az orvos számára. A felső tápcsatornai (nyelőcső-gyomor) röntgen vizsgálatra éhgyomorral kell érkeznie, az alsó tápcsatorna röntgen vizsgálat előtt pedig ki kell tisztítani a vastagbelet. A röntgen vizsgálat után a szokásos napi tevékenység folytatható, kíméletre nincs szükség. A vizsgálat végzője párnákkal, esetleg homokzsákokkal segíthet megtartani a felvételhez szükséges testhelyzetet. A röntgenfelvételek általában 10-15 percet igényelnek összesen.

A röntgenvizsgálat teljesen fájdalommentes. A felvételhez szükséges esetleg kényelmetlen testhelyzet illetve a bizonyos esetekben szükséges levegő visszatartás jelenthet némi kellemetlenséget.

A hölgyek mindenképp tájékoztassák a vizsgálat végzőjét, ha tudnak terhességükről vagy fennáll annak lehetősége, ugyanis a röntgensugaraknak magzatkárosító hatása lehet. Terhességben, a magzatkárosodás nagy veszélye miatt, a röntgen vizsgálatok kerülendők.

A modern röntgen-készülékek és a helyesen megválasztott vizsgálati forma mellett a szervezet elhanyagolható röntgensugárnak van kitéve. Bizonyos esetekben azonban a szervezetet sugárkárosodás érheti, amely elsősorban a női és férfi ivarszerveket, másrészt a vérképzőrendszert károsíthatja. Fogamzó korban lévő nők röntgen vizsgálatánál nagy körültekintésre van szükség.

A komputertomográf, a hagyományos felvételektől eltérően az emberi testet hossztengelyével merőlegesen, haránt metszeteiben mutatja. A CT-készülék alapelve, hogy egy röntgencsőből kiinduló vékony sugárnyaláb, a vizsgálandó testrészt, illetve szerveket egy-egy testkeresztmetszetben minden irányból letapogatja, majd a szöveteken átjutott röntgensugarakat egy ún. detektor (érzékelő) segítségével mérjük. Az adatokat számítógép dolgozza fel.

Ezen vizsgálómódszer jelentősége a hagyományos módszerekkel szemben, hogy a különböző struktúrák nem vetülnek egymásra, képük nem összegződik, így részleteiben vizsgálhatóak.

Amennyiben egy szövet összetétele valamilyen kóros folyamat következtében megváltozik, ez gyakran megváltoztatja sugáráteresztő, illetve sugárelnyelő képességét, így az elváltozás a felvételen láthatóvá válik.

Egyes esetekben a diagnózis felállításához kontrasztanyag adása szükséges. Ez a mellkasi és hasi vizsgálatoknál csaknem mindig szükséges, a koponyavizsgálatoknál is gyakori. Ilyenkor vizsgálni tudjuk az egyes szervek vérellátását, illetve ennek módosulását, amely jellemző lehet az egyes kórképekre.

A vizsgálat alatt a beteget egy asztalra fektetjük, amely egy kerek nyíláson át becsúszik egy nagyméretű gyűrűbe, a tulajdonképpeni gépbe. A gyűrűben - a páciens ezt nem látja - az asztal körül körbefordul egy röntgensugarakat kibocsátó, és vele szemben egy azokat felfogó egység. A gép ezáltal megméri, hogy a vizsgált harántmetszet pontjaiban milyen mértékű a sugárelnyelődés. Ezeknek az értékeknek alapján bonyolult matematikai és számítástechnikai műveletek során a számítógép monitoron jeleníti meg az adott testszelet metszeti képét. A páciensnek a mérések alatt mozdulatlanul kell feküdnie, hasi, mellkasi vizsgálatoknál a mérések alatt vissza kell tartania a lélegzetét. Ilyenkor hangszórón kap utasításokat a kezelőhelyiségből. A vizsgálat közben az asztal időnként (vagy folyamatosan) egyre beljebb csúszik a gyűrűbe.

A vizsgálatra üres gyomorral kell érkezni, a vizsgálat előtt 4-6 órával az étkezést kerülni kell, mert a kontrasztanyag hányingert okozhat. A hasi vizsgálatok előtt kb. 1 órával a betegnek kontrasztanyagot (vagy folyadékot - vizet) is kell innia, hogy a vizsgálat közben a kontrasztanyaggal telt belek a környező szervektől, kóros képletektől biztonsággal elkülönüljenek.

Ha a páciens a vizsgálat idején állapotos, vagy a terhesség gyanúja fennáll, azt jeleznie kell a vizsgálat előtt. A terhesség első 3 hónapja alatt a fejlődő magzat különösen érzékeny a röntgensugár okozta károsodásokra!

Esetleges jódérzékenységet jelezni kell a vizsgálatot végző orvosnak.

A szájon át elfogyasztott kontrasztanyagnak hashajtó hatása lehet.

A CT-vizsgálat elvégzése csak indokolt esetben szükséges. Sokszor egy veszélytelen ultrahangvizsgálat is elegendő ugyanannak a diagnózisnak a felállításához. Bár a kapott sugárdózis alacsony, a vizsgálatot csak akkor érdemes elvégezni, ha érdemi információ várható tőle vagy befolyásolhatja a kezelés menetét. A jódos kontrasztanyag okozta allergiás reakció rendszerint ritka és enyhe, pl. bőrpír, csalánkiütés, bőrviszketés jelentkezik, de a kontrasztanyag-allergia egyéb gyógyszer- és vegyszerallergiákhoz hasonlóan súlyos, akár életveszélyes szövődmények, ún. anafilaxiás sokk kialakulásához is vezethet.

Erről a vizsgálat előtt pontos tájékoztatást kap, írásban is. A tájékoztatót elolvasva, a személyzet szóbeli tájékoztatását is kérheti, majd belegyezését a vizsgálatba írásos formában is meg kell adni.

A vénás kontrasztanyag adása, a tűszúrás kellemetlenségével jár. A beadását követő néhány percben forróság, émelygés, fémes szájíz érezhető, mely hamar megszűnik.

A mágneses rezonanciás képalkotás (MR vizsgálat) egy újonnan kifejlesztett módszer. Erős, állandó mágneses térben a szervezet szöveteinek részecske-rezgései szinkronizálódnak.

A vizsgált területen előre beállított módon megváltozik a mágneses tér a mérés során, emiatt a részecske-rezgések egymástól eltérőek lesznek. Ezt az eltérést használja a gép, hogy egymástól térben elkülönítse a vizsgált szerv elemeit. A képalkotáshoz a kiválasztott részecskéket rádiófrekvenciás hullámokkal kell gerjeszteni. Ennek hullámhossza a leggyakrabban használt térerőn a keleti URH sáv alján van, így nem  rendelkezik káros biológiai hatással. A gerjesztés megszűntével a részecskék visszatérnek nyugalmi helyzetükbe, amelynek során az elnyelt rádióhullámokat visszasugározzák. Ez egy antennával detektálható és szövetenként eltérő időben és paraméterekkel megy végbe. A gép a visszarendeződés idejét és egyéb paramétereit méri, és alakítja át képi információvá. A különböző szövetek különböző módon viselkednek, így a szervekről részletes szerkezeti információ nyerhető.

Ábrázolható sok eltérés, amely a szervek szöveti szerkezetét megváltoztatja. Ilyenek a daganatok és azok áttétei, gyulladásos folyamatok, vérellátási zavarok. Az erek ezzel az eljárással igen jól ábrázolhatóak, így sok információ nyerhető róluk anélkül, hogy veszélyes és kellemetlen beavatkozások történnének.

Vizsgálat során a páciens bekerül egy erős mágneses térbe - ami a szervezetére veszélytelen. Itt a  korábban említett tartományába eső rádióhullámok leadásával és a szövetekből kibocsátott hullámok vételével kapunk információt a szervekből.

Amikor a vizsgálatra megérkezik, testéről minden fémes anyagot távolítson el (pl. ékszerek, óra, hajcsat, bross, nyaklánc, öv, nadrágtartó, szemüveg, cipzár, kapocs, kivehető protézis, hallókészülék, mobiltelefon, hitelkártya) - mindez a vizsgálat minőségét rontja, illetve elszabadulhat a mágneses térben.

A vizsgálati helységben állandó mágneses tér van. Ide kell a páciensnek belépnie. Előtte meg kell győződni róla, hogy semmilyen mágnesezhető anyag, fém nincs a beteg testén vagy szervezetében. Ehhez segítséget nyújt a vizsgálat előtt kapott tájékoztató, amit tanácsos figyelmesen elolvasni. A helységben egy vizsgálóasztalra kell felfeküdni. A vizsgálni kívánt testrészre helyezi fel az asszisztens a rádiófrekvenciás vevő tekercset. A páciensnek a mérések alatt mozdulatlanul kell feküdnie. A mágneses vizsgálat során keresztmetszeti képek készülnek, ez lehetőséget ad a radiológusnak, hogy nagy biztonsággal megállapítsa betegségét. A számtalan mérési információ bekerül egy számítógépbe, ahol különböző számítási folyamatok után kép keletkezik belőle. Így ezen vizsgálatok viszonylag hosszú ideig tartanak, egy-egy mérési sorozat körülbelül 15-30 percet is igénybe vehet. Sok esetben az anatómiai képek jobb megítélésére vénába beadott kontrasztanyag szükséges - így jobban elkülöníthetők az egyes szervek, a kóros elváltozások. A vizsgálatkor egy mozgatható asztalon kell feküdnie, lehetőleg teljesen nyugodtan. A vizsgálóasztal becsúszik egy nagyméretű, teljesen kivilágított "csőbe" - így a mágneses mező centrumába kerül a vizsgált testrész. Mialatt a vizsgálat folyik a páciens a vizsgálatot végző orvossal, valamint a kezelő személyzettel szoros kapcsolatban van, mikrofonon keresztül beszélhetnek és egy üvegablakon keresztül, kamerával is figyelik. Lehetőség van arra, hogy hozzátartozó, barát vagy kísérő az egész vizsgálat alatt jelen legyen, a vizsgáló helyiségben tartózkodjék, de ehhez külön egyeztetés szükséges az adott Centrummal.

A vizsgálat előtt minden gyógyszert a szokott módon be lehet venni és folyadékot nyugodtan lehet fogyasztani. Nem szükséges éhgyomorra jönni, de az esetleges kontrasztanyag adás miatt a mérés előtt két órával már ne egyen.

Okvetlenül jelezni kell, ha a testében beépített fém van (pl. szívritmus szabályozó pacemaker, beültetett ízületi protézis, beültetett szívbillentyű, középfül protézis, baleseti műtétből származó fémeszköz, beültetett pumpa, stb.) vagy ha esetleg olyan baleset érte, ahol fémszilánk, fémreszelék vagy lövedék kerülhetett a szervezetébe, netán a szemébe.

Terhességben a vizsgálatot csak nagyon indokolt esetben végezzük el. A magzatra nézve a vizsgálat károsító hatása ugyan nem bizonyított, de bizonyos hatások még nem egyértelműek, ezért jobb az óvatosság.

Az MR vizsgálatnak négy jellemzőjéről kell okvetlenül tudni, mielőtt a vizsgálatot elvégeznék:

  • A szűk tér: néhány betegnek bezártság érzése van, ez legtöbb esetben a hozzátartozó jelenlétében megszűnik. Nem szabad megfeledkezni arról, hogy a vizsgálótérben a páciens nincs bezárva, a személyzettel szoros kapcsolatban van (hang, videó).

  • Zaj: a készülék a mérések alkalmával erős búgó, berregő hangot adhat ki. Ez a zaj eltarthat 3-10 percig. Ekkor történik a tényleges vizsgálat, amikor mozdulatlanul kell feküdni.

  • Melegedés: a mágnes belsejében 22-25 fok meleg van, a vizsgálótér légkondicionált.

  • A vizsgálat viszonylag hosszadalmas: valószínűleg az MR vizsgálat legnehezebb része, hogy mozdulatlanul kell feküdni. A páciens esetleges mozgása nagyban rontja a keletkező képek minőségét.

Ha a vizsgálatával kapcsolatban bármiféle kérdés merül fel, forduljon bizalommal a vizsgálatát végző orvoshoz, szakszemélyzethez, akik természetesen készséggel adnak felvilágosítást. 

„Nincs nehezebb, mint a megfigyelés művészetének elsajátítása, és néhány embernek legalább ilyen nagy nehézséget jelent megfigyelésének rövid, érthető nyelven történő rögzítése.”

Egy korábban (2003-ban) megjelent cikk (forrás a bejegyzés végén) tanulságos megállapításai:

  • a radiológiai lelet gyakran az egyetlen kommunikációs csatorna a radiológus és a klinikus között
  • egy megfelelően megírt lelet képet nyújt a klinikusnak az elváltozásról, ami segíti őt a diagnózis megalkotásában vagy segíti abban, hogy a következő diagnosztikai lépést megtegye
  • egy jó lelet nem csak pontos, hanem tömör, világos és stilisztikailag releváns is
  • a radiológus képzés során elegendő hangsúly kerül a leletek tartalmi megfogalmazására, de a leletírás stílusára nem.

Tömör megfogalmazás

Kerüljük a fölösleges szavak és kifejezések használatát! Például, „a csontablakos képeken nem látható metastasisra utaló jel” helyett írhatjuk azt, hogy „a csontokban metastasisra utaló jel nem látható.” Ezzel kifejezzük, hogy a megfelelő ablakkal tekintettük át a felvételeket. „A tüdőkben kóros elváltozás nem látható” ugyancsak kifejezi, hogy a megfelelő ablakkal vizsgáltuk át a tüdőterületeket.

Hosszú, körülíró mondatok helyett használjunk olyan kifejezéseket, mint „szabályos”, vagy „fiziológiás megjelenésű”, ha a vizsgált szerv vagy terület elváltozás nélküli. Például az a mondat, hogy „fokális elváltozás vagy intrahepaticus epeúti tágulat nem látható” nem csak hosszabb, mint az, hogy „a máj eltérés nélkül”, de nem zárja ki diffúz betegség, például cirrhosis lehetőségét sem.

Pontosság

Az „… utaló jelek” kifejezést tartogassuk azokra az esetekre, amikor egy elváltozásra meglétére csak következtethetünk, de azt közvetlenül megfigyelni nem tudjuk. Például az, hogy „portális hypertensiora utaló jelek nem láthatóak” helyes, hiszen CT-vel nem tudjuk megmérni a portális hypertensio-t Hgmm-ben, de a varicositasokat, splenomegaliát, és az ascitest látni fogjuk. Ezt a logikát követve nem helyes azt írni, hogy „pleurális folyadékra utaló jel nem látható”, mert a pleurális folyadék közvetlenül látható, megfigyelhető.

Kerüljük a „szignifikáns adenopátia” kifejezést! Nincs olyan, hogy „nem szignifikáns adenopátia”, mert definíció szerint minden adenopátia kóros és emiatt figyelemreméltó. Ne használjuk a „nem zárható ki” kifejezést sem, mert dupla tagadást tartalmaz, így nyelvtanilag sem szerencsés.

Bizonyos kifejezéseket a klinikusok másként értelmeznek, mint ahogy azt a radiológus szánta. Például a „gyülem” szót gyakran gondolhatják a klinikusok abcessusnak, így hacsak nem ez a célunk, írjuk azt, hogy „folyadékgyülem” vagy „folyadék tartalmú struktúra.” Egy további alternatíva, ha még pontosabban fogalmazunk: „folyadékgyülem a kismedencében, ami steril vagy fertőzött lehet.”

Az olyan jó szándékkal írt kifejezések, mint a „retroperitoneum alapos vizsgálata”ellenkező fogadtatásban részesülhetnek, hiszen a klinikus azt is gondolhatja, hogy a többi régió vizsgálata nem alaposan történt.

Bizonyos kifejezések jelentésében a radiológusok sem értenek egyet. Így a „nem specifikus bélgáz rajzolat” egyesek szótárában fiziológiás, míg másokéban nem egyértelmű vagy kóros elváltozásra, például ileusra vagy obstructiora utal. Inkább fogalmazzunk világosan:„mérsékelten tág vékonybélkacsok ileusra vagy obstructiora utalnak.” Fontos, hogy leletünk elégséges információt tartalmazzon ahhoz, hogy az olvasó pontos képet kapjon az elváltozásokról. Ne használjunk rövidítéseket!

Bár ez bizonyos fokban szubjektív, az olyan nem egyértelműen mérhető elváltozásokat, mint például a mellkasi folyadékgyülem, próbáljuk meg szemi-kvantitatív módon megadni.

Helyénvalóság

Bár sok esetben a negatívumok leírása inkább zavaró tényező a leletben, a releváns negatívumokat mindig meg kell említeni. Például sárgaság iránydiagnózissal beküldött betegnél nyilatkozni kell az epeutak tágasságáról, vagy az obstrukciót okozó elváltozások meglétéről illetve azok hiányáról is.

Amikor a vizsgálati eredmények nem eléggé specifikusak, inkább tegyünk ajánlást a következő vizsgálati módszert illetően. Ilyen esetekben ne adjunk meg egy hosszú listára elegendő valószínű diagnózist.

Csak olyan további vizsgálatokat javasoljunk, melyek várhatóan eredménnyel járnak. Így nem szerencsés medencei ultrahangvizsgálatot javasolni egy olyan beteg CT leletének végén, akinél a CT vizsgálat során lobulált, heterogén uterust találtunk. Ez esetben az ultrahang sem vinne tovább a leiomyoma feltételezett diagnózisánál.

Összehasonlító vizsgálatoknál mindig említsük meg a leletben a legutóbbi vizsgálat idejét. Például: „2001. június 5-e óta a májmetasztázisok…” Természetesen előfordulhat, hogy relevánsabb a legutóbbinál korábbi vizsgálatokkal is összevetni a jelen vizsgálat eredményét, mert akkor nyilvánvalóbbá válhat a betegség progresszív vagy stabil mivolta.

„A korábbi felvételen nem volt látható” kifejezés meglehetősen bizonytalan, mert jelentheti egyrészt azt, hogy a korábbi vizsgálatot leletező nem látta az elváltozást, de azt is jelentheti, hogy az elváltozás tényleg új keletű. Inkább legyünk egyértelműek: „a kétoldali pulmonális metastasisok a legutóbbi vizsgálattal összevetve novumok.”

Amennyiben a kérőlapon kérdések vannak feltüntetve, igyekezzünk ezeket a véleményben megválaszolni. A véleményben a pozitív eltéréseket fontossági sorrendben tüntessük fel. Eléggé nyugtalanító egy lelet végén azt olvasni, hogy „1. hiatus hernia 2. epekövek … 9. novum csontmetastasisok”. A vélemény legyen tömör és fölösleges szavaktól mentes.

A fenti útmutató a cikket írók  intézetében alkalmazott módszereket tükrözi.

 

Forrás:

http://radiologia.blog.hu/2011/05/08/utmutato_leletezeshez
radiologia.hu - referáló: dr. Székely András (Kenézy Gyula Kórház és Rendelőintézet, Központi Radiológiai Diagnosztika, Osztályvezető: dr. Bágyi Péter)
Fergus V. Coakley, Laura Liberman and David M. Panicek: Style Guidelines for Radiology Reporting: A Manner of Speaking AJR 2003; 180:327-328

A teleradiológia egy adott helyen elkészült radiológiai kép elektronikus úton történő továbbítása egy távolabbi helyre, diagnosztikai vagy konzultációs céllal. Érdemi megjelenése és elterjedése a kilencvenes évek közepére tehető és ma már a fejlett országokban a képalkotó diagnosztika alapvető eszközévé vált. Hazánkban az elmúlt években kezdődött el a teleradiológia alkalmazása általában ügyeleti (CT) problémák megoldására, később azonban a járóbeteg ellátásban is alkalmazást nyert (hagyományos radiológia, CT, MR).

Kialakulásának okai

A teleradiológia megvalósulásában egyrészt szerepet kapott a technológiai, informatikai fejlődés, másrészt ezek egyenes következménye: a globálisan egyre jellemzőbb szakemberhiány.
A technológiai fejlődés a képalkotó diagnosztikában több területet is érint:

  1. Az internetes kommunikáció fejlődése

  2. A digitális képalkotás elterjedése, mely ma már a hagyományos röntgenfelvételeket, csakúgy, mint az ultrahang képeket is magában foglalja

  3. Mérföldkőnek tekinthető az egységes orvosi képformátum, a DICOM-szabvány bevezetése is a kilencvenes évek első felében

  4. A képalkotó modalitások és vizsgálati módszerek differenciálódása és jelentős elterjedése a napi rutinban. E tekintetben a változás több, mint látványos, hiszen a CT és MR készülékek a diagnosztikai képalkotó rutin részeivé váltak, és e berendezések száma világszerte sokszorosára nőtt. Az utóbbi években a CT készülékek fejlesztésének eredménye a többszeletes CT-technológia, mely jobb térbeli és időbeli felbontást biztosít, de egyben nagyságrenddel több kép is készül. Az MR-vizsgálatokban a mérések fajtáinak szaporodásával bővülnek a vizsgálati protokollok és ezáltal a képszám. Az MR-vizsgálat a kezdetekben dominánsan a neuroradiológia eszköze volt, de a ma alkalmazható gyors mérési lehetőségekkel gyakorlatilag minden testrész vizsgálatában szerepet kap. Ahogy a CT-vizsgálatoknál is tapasztalható, a mérések felgyorsulása magában rejti a vizsgálati képszám emelkedését. Az utóbbi években szinte minden képalkotó modalitás esetén születtek újabb módszerek, és megjelentek az ún. kombinált modalitások, például a PET/CT.

  5. A képalkotó modalitások és vizsgálati módszerek differenciálódása miatt a képalkotó diagnosztikában is jelentős mértékű specializáció jött létre, mely egyre inkább a szerv-specifikus radiológiát kelti életre. Hazánkban a kilencvenes években a modalitás-specifikusság volt jellemző, tehát a radiológus elsősorban ultrahangra, CT-re, MR-re specializálódtak, de néhány területen már kialakult a szerv-specifikus szemlélet.

Radiológushiány

A radiológushiány világméretű jelenség, mely elsősorban nem a szakemberszám csökkenésével, hanem az egyre szaporodó vizsgálati- és képszámmal áll kapcsolatban. Amerikai szerzők kimutatták, hogy az utóbbi években a képalkotó diagnosztikai képszám évente mintegy 15%-kal nő. Ezt a radiológus képzés nem képes követni, a szakemberek száma évente alig 2%-kal fejlődik.
Magyarországon más a helyzet, hiszen évek óta tart a magyar radiológusok elvándorlása nyugat-európai országokba, és a radiológus szakma jelentősen elöregedett. A nyugaton keresett magyar radiológusok a jól képzett középgenerációba tartoznak, de a friss szakvizsgás szakemberek iránt is egyre nő a külföldi igény. Ennek következtében a magyar radiológusok létszáma abszolút és funkcionális értelemben is jelentősen csökkent, hiszen az idősebb (nyugdíjasként dolgozó) radiológusok jellemző módon a CT és MR diagnosztikát nem művelik.
Mindezek következtében megyei kórházi szinten is igen komoly radiológushiány tapasztalható, így a személyi minimumfeltételek nehezen teljesíthetőek – bár a feltételrendszer a tudás és tapasztalat nívóját nem követeli meg.
A mai képalkotó diagnosztika fő jellemzője a specializáció, mely a fejlett nyugati országokban létrehozta a szerv-specifikus radiológiát. Ez a specializáció hazánkban is részben megvalósult, de csak néhány területen, például a mammográfia, neuroradiológia, gyermekradiológia vonatkozásában. Az alapvető különbség ugyanakkor az, hogy a nyugati országokban a specialista nem leletezi más terület vizsgálatait, itthon a specialisták jobbára leletezik a saját területüket, esetleg mást is, míg az „általános” radiológusok mindent leleteznek. Általánosságban jellemző, hogy teleradiológia nélkül csak viszonylag nagyobb radiológiai intézményben gyűlik össze az a tudásmennyiség, amely a modern képalkotó diagnosztikához szükséges.

Technikai környezet

A digitalizált radiológiai osztályon filmet már nem használnak, hanem a képek megjelenítése kizárólag számítógépek monitorán történik. Az osztályon, illetve az intézményen belüli képtovábbítás és megjelenítés rendszere a PACS (Picture Archiving and Communication System, képarchiváló és kommunikációs rendszer), mely belső hálózati eszközrendszeren alapul. A PACS feladata a különböző képalkotó modalitásokon készült képek tárolása, forgalmazása és megjelenítése. 
A PACS-rendszerhez kapcsolódó teleradiológiai eszközök teszik lehetővé a digitális képek intézményen kívüli kommunikációját és megjelenítését. A lokális és a teleradiológiai képkommunikáció néhány újabb alkalmazásban már nem válik el élesen, és így azonos szoftver segítségével üzemeltethető.
A teleradiológiai rendszer telepítése tehát csak akkor lehetséges, ha a radiológiai munkahelyen szabványos (DICOM-formátumú) digitális képek állnak elő. Ezek a képek felkerülhetnek a webszerverre, amely lehetővé teszi a képek internetes elérését, és az arra jogosult szakemberek számára rendelkezésre állnak. Természetesen fontos szempont a megfelelő jogosultság kialakítása a leletező vagy konzultációt végző orvosok számára, csakúgy, mint a képanyagok adatbiztonsága. Ma már léteznek olyan titkosított adatkommunikációs protokollok, melyek használata mellett az illetéktelen hozzáférés praktikusan nem lehetséges.
A hatékony képkommunikáció alapja az internetes kapcsolat megfelelő sebessége (sávszélessége), különösen az egyre növekvő képszámú vizsgálatok miatt. Manapság egy nagyobb CT- vagy MR-vizsgálat akár ezer fölötti képszámot is produkál, melynek mérete az 1 GB-ot is meghaladhatja. A teleradiológiai szoftverek megfelelő információbiztonsági protokollokkal képesek e jelentős méretű állományok továbbítására. Értelemszerűen, a nagyobb sávszélességű internet vonal gyorsabb képkommunikációra alkalmas. A hazai gyakorlat azt mutatja, hogy már egy – az ország legtöbb településén elérhető – 5 megabites sávszélességű ADSL-vonal is megfelelő hatékonyságú lehet a teleradiológiához.
A leletező orvos számítógépes munkaállomásának kialakításában a legfontosabb szempont, hogy milyen típusú felvételek értékelése történik az adott számítógépes környezetben. A hagyományos röntgen diagnosztikai képek megjelenítése csak megfelelő monitoron valósulhat meg, máskülönben fontos diagnosztikai információ veszhet el.
A diagnosztikai kép térbeli- és kontrasztfelbontásának összhangban kell lennie a kép értékelése során használt monitor térbeli- és kontrasztfelbontásával. Legtöbbször a korábbi felvételekkel való összehasonlítás miatt két monitort alkalmaznak, melyeket egymáshoz kell kalibrálni. A munkaállomás számítógép paramétereit illetően nincs különleges elvárás, persze a nagy átmeneti memória, videomemória és processzorsebesség hatással van a munkafolyamatok időtartamára.

A teleradiológiai alkalmazás előnyei

  1. A teleradiológia lehetővé teszi a radiológiai leletezést olyan intézményben, ahol nem elegendő a rendelkezésre álló radiológiai kapacitás. Külföldön – és hazánkban is – az egyre bővülő és korszerűsödő diagnosztikai gépparkhoz nincs elegendő radiológus, akik a vizsgáltokat értékeljék. Egyre több olyan kisebb radiológiai osztály működik, ahol csak egy vagy két radiológus dolgozik, így teleradiológia nélkül az ilyen helyek működtetése bizonytalan, mely negatív hatással lehet a betegellátásra.
  2. Szubspecialitás leletezéshez való hozzáférés, azaz bizonyos területeken nagyobb jártasságú, tapasztaltú radiológus által történő értékelés. A képalkotó diagnosztikában végbemenő specializáció miatt szükségszerűen megjelent a differenciálódás, amely hozzávetőleg tíz területre osztotta a képalkotó diganosztikát. Nyugat-Európában és az Egyesült Államokban ez a specializáció a szakorvos képzésben is tükröződik, és jelentős számban képeznek szervrendszerre specializált radiológusokat. A képalkotó módszerek jelentős bővülése ugyancsak a specializáció irányába mutatnak. Ahogy ezt korábban már említettük, hazánkban csak néhány területen alakult ki szerv-specifikus specializáció.
  3. Az egyes vizsgálatokra vonatkozó várólisták lerövidítése. Nemcsak a tényleges, hanem az előző pontban részletezett „relatív” szakemberhiány olyan várólistákat okozhat, melyben speciális vizsgálat, vagy régió vizsgálatának leletezése késik, illetve a megfelelő – pl. szerv-specifikus – szakember jelenlétéhez, beosztásához kötött. Ezen vizsgálatok várólistái teleradiológiai szolgáltatással csökkenthetőek.
  4. Ügyeleti leletezés, konzultáció, szupervizió. A radiológushiány miatt alkalmazott teleradiológia egyik első felhasználási területe. A radiológus valamely más intézményből tudja leletezni az ügyeleti időben készülő vizsgálatokat. Gyakori példa a fiatalabb, kevéssé tapasztalt kollegák felügyelete, szakmai konzultációja. Hasonlóképpen a klinikussal való konzultáció is napi gyakorlat, akár az ügyeleti időben is.
  5. A képanyag megoszthatósága – oktatás. A diagnosztikai képalkotó vizsgálatok széles körű megoszthatósága rendkívüli lehetőségeket tartogat a graduális, posztgraduális oktatásban, de a klinikus kollégák részére is hozzáférhetőek a felvételek, melyek az eddigi klinikai protokollokat is megváltoztahatják.
  6. Kihasználatlan radiológiai kapacitás bevonása. Vannak olyan földrajzi távolságok, ahol a jó szakember-ellátottságú intézményből nem lehetséges sem helyettesíteni vagy részmunkaidőben dolgozni egy radiológus-hiányos helyen. Ezt a szituációt természetesen a teleradiológia könnyedén áthidalja.